Megrohamozták az üzleteket a vásárlók az elmúlt három napban, miután a kormányfő bejelentette, hogy szentestére felfüggesztik a 20 órától érvényes kijárási korlátozást - írja a Magyar Nemzet.

Erről Vámos György, az az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára beszélt a lapnak.

"Az idei karácsony előtti bevásárlási szezonban bár visszafogottabb volt az ajándékvásárlás, összességében mégis lendületben volt a kereskedelem, az aranyvasárnapot követően az utolsó héten pedig a tavalyi karácsonyi látogatottságot érzékelik a boltokban" - mondta Vámos.

Hozzátette: Az utóbbi napokban jellemző lett a sorállás a csemege- vagy a húspultnál, mivel eleve sokan vannak az élelmiszerboltokban. Erre az utolsó napon is fel kell készülni, egészen 24-én 14 óráig vagy sok helyütt délig várható, hogy zsúfoltak lesznek az élelmiszer-kereskedelmi egységek.

hirdetés

A főtitkár szerint jól vizsgáztak a vásárlók ebben az időszakban, tudatos, a megváltozott körülményekhez alkalmazkodó magatartás volt rájuk jellemző, amely könnyebbséget jelentett a kereskedelmi cégeknek.

Azt is közölte: 23-án este 19 óráig működnek a kereskedelmi egységek, míg 24-én a jogszabály szerint legkésőbb délután kettőkor bezárnak a boltok, és legközelebb 27-én fogadnak újra vásárlókat.


hirdetés