A koronavírus áldozataira emlékezik vasárnapi számában a New York Times, amely címlapján ezer, a fertőzés következtében elhunyt embert sorol fel. Az Egyesült Államokban már közel százezren belehaltak a fertőzésbe, a patinás újság emlékeztet rá, hogy a címlapot kitöltő névsor ennek csupán az egy százaléka.


"Nem csak nevek voltak egy listán. Ők mi voltunk" - írja a gyászjelentésekből dolgozó lap, amely a nevek mellett közli az ezer áldozat életkorát, lakhelyét, és egy rövid leírást a fő tevékenyégükről.

A szerkesztő azért döntött a címlap mellett, mert úgy érezte, valamennyien belefásultak már kicsit az állandóan érkező statisztikákba, ezért fontosnak tartják ábrázolni a veszteség valódi mértékét, és hogy minden adat mögött egy emberi élet áll.

Koronavírus - Még több hír a témában


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!