Hajdu János sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a férfi egy flexszel vágott bele a gázpalackba, ez okozta a robbanást. Az ajtóban álló TEK-esek nyolc-tíz métert repültek a detonáció erejétől.


Esztergomban tartott sajtótájékoztatót Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója a szerda esti esztergomi robbantással kapcsolatban, amiben egy rendőr életét vesztette.

Hajdu János elmondása szerint az elkövetőt a környéken feltűnően agresszív embernek ismerték, aki ellen körözést adtak ki a hatóságok a rendőrök és más hivatalos személyek elleni fenyegetések miatt.

A férfi többszöri felszólításra kijött rossz állapotban lévő házából, majd a túsztárgyalóval 4,5 órán keresztül a teraszról kommunikált. A férfi hatóságokkal végig agresszívan viselkedett, azonban robbantást ekkor nem említett és voltak olyan pillanatok, amikor majdnem megadta magát.

Közvilágítás hiányában a műveletet még sötétedés előtt akarta végrehajtani a TEK, ezért rendelték el a behatolást 18:40-kor, amit Hajdu a sajtótájékoztatón jó döntésnek nevezett. 3 perccel a behatolást követően történt meg a detonáció.

- mondta a TEK főigazgatója.

Az ajtóban álló TEK-esek nyolc-tíz métert repülve a kerti tóba és annak partjára estek, három kommandós pedig a törmelékek alá szorult.

- mondta Hajdu megtörten.

Négyen súlyos, heten könnyebb sérüléseket szenvedtek, emllett három tűzoltó is megsérült, ők kisebb csonttörésekkel kerültek kórházba. A sérülteket az esztergomi és a budapesti Honvéd Kórházba szállították, a kórház közlése szerint a legsúlyosabb sérült sincs közvetlen életveszélyben.

- jelentette ki Hajdu, aki szerint a férfi a rendőrök megölését helyezte kilátásba arra az esetre, ha bemennek érte.

(via 444, Blikk)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!