Elkezdődött a termelés kedden a németországi Grünheidében épített Tesla-gyárban, az elektromos autókat gyártó amerikai cég első európai üzemében, írja az MTI.


A Tesla rekordidő alatt építette fel autókat és később majd akkumulátorokat is gyártó üzemét a Berlin melletti településen, és a beruházás bejelentésétől számított 861. napon adta át az első 30 kocsit a vásárlóknak.

A Tesla-gyár a többi között azt is mutatja, hogy a német egység működik

- emelte ki a gyáravató ünnepségen Olaf Scholz kancellár, utalva arra, hogy a 12 ezer embernek munkát adó üzem az egykori NDK területén épült.

Felidézte, hogy az egyik legtekintélyesebb amerikai autógyártó vállalkozás, a Ford, csaknem száz éve, 1925 óta tevékenykedik Németországban.

"Akkor is igaz volt, most is érvényes, hogy globális versenyre van szükség, és nem deglobalizálásra" - mondta a kancellár.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója aláhúzta, hogy a Grünheidében gyártott minden egyes kocsi újabb lépés a fenntartható jövő felé.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!