A CEU hivatalosan is megnyitotta 2020-2021-es tanévét szeptember 25-én, és üdvözölte a 90 országból érkező közel 700 új diákját, írja közleményében az egyetem.


Az Egyetem számára, amely alapításának 30. évfordulóját készül megünnepelni 2021-ben, különös jelentőségű, hogy új otthonában, Bécsben köszönthette történetének első alapszakos évfolyamát.

- teszik hozzá. Michael Ignatieff rektor a magyar kormány támadásairól is beszélt:

A 2017-ben ellenünk intézett támadás egy nagyobb, szisztematikus offenzíva része volt, mely Magyarország független tudományos és kulturális intézményeit vette célba, így a Magyar Tudományos Akadémiát is, és most a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, melyet az épületben magukat elbarikádozó bátor diákjai védenek. Szenátusunk nyilatkozatban fejezte ki az egyetem támogatását. Most már tudjuk, hogy ami velünk történt, csak a kezdet. És nem itt fog véget érni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!