Biztos mindenki szenvedett már azzal, hogy mikor egy serpenyőbe akart feltörni egy tojást, akkor a fele fehérje a serpenyő mellett, vagy ott landolt, ahol feltörte a tojást, és nem a serpenyőben, ahogy az is elég kellemetlen tud lenni, ha a tojásból ki kell piszkálni a héj egy darabkáját.

Egy brit lány, Maddy mutatta meg a TikTokon, hogy nem kell ennek feltétlen így lennie. Ő is csak kipróbált egy "TikTok-praktikát" és bejött.

Ez pedig nem más, mint hogy a serpenyőbe bele kell ejteni a tojást.

Így pedig tökéletesen törik ketté.

@maddysumnerx

Testing tik tok theories

♬ original sound - maddy

Ez mindent megváltoztat

- írta egy kommentelő, és sok másik is arról írt, hogy ezt kipróbálja. Ahogy az a kommentelő is, aki viszont azt írta: "kipróbálom, de csak azután, hogy megmostam a tojást. Nem szeretem a tojásomon a csirke levét." Mire egy másik hozzászóló annyit válaszolt, hogy "Vagy csak akkor majd végre úgy teszel, mint minden normális ember".

Voltak kétkedők is:

18 millió próbálkozás után sikerült! Grat!

De erre Maddy annyit felelt, hogy akár hiszi a hozzászóló, akár nem, ez volt az első próbálkozása.

A minap egyébként nagyot ment a TikTokon egy olyan videó is, amely meg azt mutatja meg, hogy hogyan lehet a sárgáját és a fehérjét szétválasztani mindössze egy gerezd fokhagyma segítségével.

Kapcsolódó

Így kell szétválasztani a tojás részeit - egy fokhagymagerezddel

Sajátos life hack a TikTokon.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!