Korábban megírtuk, Döbrentei Kornél és Takaró Mihály kitüntetése után kezdeményezte Kukorelly Endre, hogy az állami elismerések méltánytalan osztogatása helyett legyen újra Baumgarten-díj. Erre a célra felajánlott egymillió forintot.

Az író most a

Népszavának azt mondta, eddig 146 befizetőtől hat és fél millió forint gyűlt össze. Ekkora részvételre, szimpátiára, médiafigyelemre nem számított.

Bizonyítéka ez annak, hogy a társadalom, ami a szolidaritást, segítőkészséget illeti, sokkal jobb állapotban van, mint szokás gondolni róla.

Kukorelly Endre azt mondta, az újraalapított elismerés a Gyümölcsöskert - Baumgarten-díj nevet viseli, hogy elkerülhető legyen egy esetleges névvita. (A "Gyümölcsöskert" a "Baumgarten" szó költői fordítása.) A díjat először a hagyománynak megfelelően jövő január 18-án, Baumgarten Ferenc Ferdinánd halálának évfordulóján adják át.

Évente öt Nagydíjat és négy jutalmat osztanának ki, a díjazás a befolyt összegtől függ. Az később dől el, hogy kik lesznek az alapítók: a nagybefizetők-e, vagy minden befizető - tette hozzá.

Az író kiemelte, a hagyományhoz tartozik, hogy a díjról (egy vagy két ciklusig) minden erkölcsi, szakmai felelősségét viselve egyetlen kurátor dönt, majd átadja ezt a jogot.

Kérek mindenkit, hogy csatlakozzon, akár csak jelképes összeggel is; a díj lényege a széles társadalmi támogatás: érezzük minél többen a sajátunknak.

- hangsúlyozta az író.

Kásler Miklós díjjal tüntette ki a Szomszédok egykori szerelmespárját

Fehér Annát és Trokán Pétert is díjazták.

Kiemelt kép: 24.hu/ Kummer János


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!