Felfegyverkezve elkövetett garázdaság és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség egy 44 éves és egy 33 éves férfi ellen, mert tavaly februárban megverték az eladót egy ló megvásárlása után.


A két férfi a ló megvásárlását ünnepelte egy borsodi kistelepülésen, megvendégelve az eladót is. Az elfogyasztott alkoholmennyiségtől a férfi könnyíteni akart magán, ezért kiment a ház udvarára. Az eladó épp a szükségét végezte, amikor a két férfi karókkal rátámadt és ütlegelni kezdte a hátát és a karját.

Az eladó ijedtségében a kerítést átugorva kiszaladt az utcára, de a támadói üldözőbe vették, majd amikor utolérték, tovább verték a karókkal. A sértett végül egy idegen portára menekült be, ahová a vevők már nem követték.

A bántalmazás következtében az eladó nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett el, és könnyű testi sértés miatt magánindítványt terjesztett elő. Az ügyészség a büntetett előéletű fiatalabb elkövetőre felfüggesztett börtönt, míg idősebb társára pénzbüntetést kért.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!