A letartóztatott Sz. Márk (21), valamint társa, S. Antónia (20) ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás.


Egy fiatal pár egy kerepesi trafikban válogatott múlt hét csütörtökön délelőtt. Amíg a férfi vásárlást imitált, a nő fizetés nélkül kiszaladt a piából és cigiből álló zsákmánnyal, majd bepattant autójuk hátsó ülésére. A férfi is kiszaladt az autóhoz.

A Budapesti Autósok beszámolója szerint a tolvajok kövér gázzal menekültek – egészen Csömörig, ahol egy bevásárlóközpontban megtömtek két bevásárlótáskát, és azonos módszerrel, fizetés nélkül távoztak. Menet közben a férfi az egyik szatyrot még bent, a másikat a parkolóban elejtette, a biztonsági őr pedig utolérte.

– írta a bejegyzésében a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyik térfigyelője ugyanis jelezte, a Kerepesi úton látja az autót. A közelből pillanatok alatt arra kanyarodott egy járőrpár, majd néhány perc alatt további három, a piros lámpánál várakozó menekülők számára pedig befejeződött az ámokfutás.

A bilincselt pár a gödöllői előállítóban végezte, az autóról kiderült, kivonták a forgalomból, a sofőrnek még jogsija sincs, és körözték is egy elzárás miatt.

A letartóztatott Sz. Márk (21), valamint társa, S. Antónia (20) ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!