A másodfokú bíróság álláspontja szerint megalapozottan lehet tartani a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől, például azért is, mert feltehetően jelentős vagyonnal rendelkezik.


A Szolnoki Törvényszék másodfokú határozatával egy hónapra elrendelte annak a szolnoki orvosnak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható 41 rendbeli vesztegetés elfogadásával - tájékoztatta a törvényszék csütörtökön az MTI-t.

A törvényszék ezzel megváltoztatta az elsőfokon eljáró nyomozási bíró végzését, amely még nem tartotta szükségesnek a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelését - tartalmazza a közlemény.

Mint írták: a másodfokú bíróság álláspontja szerint megalapozottan lehet tartani a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől, figyelemmel arra, hogy a bűncselekményeket sorozatosan követte el és azok büntetési tétele 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztés.

- tették hozzá.

A másodfokú bíróság azt is megállapította: az eljárás jelen szakaszában megalapozottan feltételezhető, hogy a gyanúsított a büntetőeljárásban részt vevő más személyt vagy személyeket jogellenesen befolyásolna, tárgyi bizonyítási eszközt, vagy vagyonelkobzás alá eső dolgot rejtene el - ismertették.

A másodfokú bíróság döntése ellen nincs helye fellebbezésnek - olvasható a közleményben.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!