A nógrádi gyárban történt kirúgások ügyét már a Nemzetgazdasági Minisztérium is vizsgálja.


Közleményben reagált Kim Ho Youn, a dél-koreai tulajdonú Bumchun Precision Hungary ügyvezető igazgatója a 24.hu cikkére, melyben azt írták: kirúgják a vendégmunkásokat betanító magyarokat a dél-koreai tulajdonú salgótarjáni üzemből, mely milliárdokat kapott munkahelyteremtésre.

A Facebookra posztolt levélben a cégvezető azt írja, hogy „a kiléptetett bérelt dolgozók között magyar, vietnámi, kirgiz, ukrán munkatárs egyaránt szerepel”. A cég magyarázatából az is kiderül, hogy az év végén plusz létszámra volt szükségük, amit munkaerő-kölcsönző cégek munkatársainak bevonásával kezeltek a szükséges termelési volumen fenntartása érdekében, ez év elején azonban „az autóiparban tapasztalható megtorpanás” miatt „átmenetileg a decemberben bevont létszám csökkentésére” kényszerültek.

„A bérelt munkatársak közül a koreai vezetés a további feladatok végzésére a megbízható, jobban teljesítő munkaerőt tartotta meg” – olvasható a közleményben.

A 24.hu szerdán arról számolt be, hogy december óta mintegy 60, magyarországi illetőségű dolgozót bocsátottak el a dél-koreai tulajdonú salgótarjáni üzemből. Az elbocsátottak gyártósor melletti, betanított jellegű munkát végeztek, és jellemzően nem a vállalat saját alkalmazottai voltak, hanem munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül foglalkoztatták őket.

A Bumchunhoz a múlt év végén jelentős számú vietnámi vendégmunkás érkezett, akiket a belépésük előtt az elbocsátott magyar dolgozók tanították be például a gépkezelői és a gépfeltöltői munkára. Most már az ázsiai munkások dolgoznak a magyarok helyén.

A salgótarjáni akkugyárban történt kirúgások ügyét már a Nemzetgazdasági Minisztérium is vizsgálja.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!