A miniszterelnök már többször kijelentette, hogy a Felcsút és Alcsútdoboz között közlekedő Vál-völgyi kisvasút nyomvonala túl rövid, ezért meg kellene hosszabbítani.


Úgy tűnik, erre hamarosan sor is kerül: Tessely Zoltán helyi fideszes képviselő, aki egyben a környék fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos is, most legalábbis arra célzott, hogy a döntés már megszületett – írja a Fejér Megyei HÍrlap.

A cikk szerint a politikus nemrég a fejlesztésekről tárgyalt a Felcsút környéki települések vezetőivel, ott pedig szóba került ez a téma is.

A hosszabbítás első körben Vértesacsa felé történik majd meg, de a későbbiekben akár Bicskéig és Lovasberényig is érhet majd a vonal.

Arról egyelőre nincs információ, pontosan mikor indul a munka, mennyibe fog kerülni és milyen forrásból fedezik.

A felcsúti kisvasút alacsony kihasználtsága egyébként már a megépülése óta téma, tavaly ősszel az EP költségvetési ellenőrzési bizottsága is a helyszínen tájékozódott róla.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!