A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idén szeptember 28-án rendezte meg az Európai Diáksport Napját, amely hazánkban idén ezerkétszáz iskolát és négyszázezer gyereket mozgatott meg. Az Európai Diáksport Napja magyar kezdeményezésnek indult, majd nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/145779-248812-1732201091-87995-386422-1538154007-europai-diaksport-napja.jpg)
Idén 30 európai ország csatlakozott a kezdeményezéshez, amellyel 2,5 millióra emelkedett a résztvevők száma. Az esemény immáron Európából is kimozdult, mivel Chile, Hongkong és Makaó is beszállt.
Az MDSZ célkitűzése a 2018/2019-es tanévben az volt, hogy Magyarországon legalább 1000 iskola regisztráljon az eseményre, és a csúcsdöntés sikerült is.
Magyarországon idén három kiemelt helyszíne volt az Európai Diáksport Napjának: Szeged, Mezőtúr és Budapest. Varga Tamás kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó a szegedi eseményre látogatott el, míg a budapesti iskolások Béres Alexandra fitneszvilágbajnokkal melegíthettek be a sportprogramok előtt. A mezőtúri gyerekek az MDSZ NETFIT kampányából már jól ismert két vloggerrel, Nagy Dániellel és Kovács Ramónával futották le a 2018 métert.