Fejes Tamás azért vette meg Noémi porcelánfiguráját, hogy támogassa a családot. Tragikusnak tartja, hogy ilyen lépésekre van szükségük a magyar családoknak.


Egy három gyermekét egyedül nevelő hölgy is jelentkezett a Kincsvadászok című műsor adásába. Noémi elmondta: a férje elhunyt és az anyagi körülményeik javítása érdekében egy porcelánfigurát vitt a licitálók elé. A szakértők előzetesen úgy gondolták, hogy legfeljebb 20 ezer forintot kaphat majd érte.

A műsorban végül csak Fejes Tamás és Fertőszögi Péter tett ajánlatot, nem titkoltan azért, hogy segítsenek a nőnek. Noémi ragaszkodott ahhoz, hogy 25 ezer forintért kér a tárgyért, Fertőszöginek ennyit már nem ért meg a figura, a Tankcsapda dobosa viszont nem állt el az üzlettől.

Én meg odaadom ezt neked, hogy adjátok el, és akkor nullán kiszállok belőle” – mondta Fejes Tamás az aukciós házat vezető Fertőszögi felé.

„Hálás vagyok, hogy annak ellenére, hogy nem kellett neki, segített. A porcelán árát teljes egészében a családi költségvetésbe forgatom be” – mondta elérzékenyülve Noémi.

A megható jelenetet ITT tudod megnézni.

via 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!