Fejes Tamás mesélt üzletei érdekeltségeiről és arról is, hogy mit szólt Lukács Laci ahhoz, hogy kereskedelmi csatorna műsorában szerepelt.


Fejes Tamás volt a Palikék Világa vendége. A Tankcsapda dobosa mesélt vállalkozásairól, kereskedelmi tévés szerepléséről és a zenekari viszonyokról is.

A zenész elárulta, jelenleg legalább hatféle üzletben van érdekeltsége. „Az első számú projektem – és ezt nem szeretem vállalkozás szinten emlegetni – mindenféleképpen a Tankcsapda. Mindig megkülönböztetett figyelmet szenteltem a Tankcsapdának, ez alá rendeletem mindent, sokszor még a családomat is. Ezt nem szeretik az emberek üzleti vállalkozásként aposztrofálni, pedig ugyanolyan, sőt, sokszor bonyolultabb” – fogalmazott Fejes.

Ezen kívül azonban számos üzleti vállalkozásban is részt vesz: „Hangszerboltot nyitottam Debrecenben. Először alkalmazott voltam, végigjártam a ranglétrát. Mindenes voltam, hoztam-vittem a cuccokat. Egy héten kétszer jártam Németországba, volt, hogy Barkasszal, meg azzal a csőrös Mercivel padlógázon, kilencvennel”. Jelenleg piacvezető a vállalkozása, három bolttal rendelkezik országszerte. Ezeken kívül csárda, roncsbár, pálinkafőzde és spanyol apartmanok is az érdekeltségébe tartoztak.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!