Hetvenöt éves korában meghalt Sacheen Littlefeather, az az apacs indián színésznő és aktivista, akit 1973-ban Marlon Brando maga helyett küldött el az Oscar-gálára, hogy elmondja, Brando nem veszi át A Keresztapáért neki megítélt Oscar-díjat, mert így tiltakozik az ellen, ahogy Hollywood az indiánokkal bánik. Ez volt a gála történetének első politikai jellegű állásfoglalása.

Littlefeather észak-kaliforniai otthonában hunyt el szerettei körében, az Amerikai Filmakadémia, amely nemrég kért és kapott bocsánatot a nőtől a vele történtek miatt, és néhány hete külön ünnepéllyel köszöntötte, a közösségi médiában számolt be Littlefeather haláláról, aki 2018-ban hozta nyilvánosságra, hogy negyedik stádiumú mellrákkal diagnosztizálták.

Kapcsolódó

Ötven év után kért bocsánatot az Akadémia az indián nőtől, akit kifütyültek az Oscaron

Sacheen Littlefeather Marlon Brando helyett ment fel a színpadra, amikor a nézőtéren többen fütyülni kezdtek.

Marlon Brando 1973-ban bojkottálta az Oscart Hollywood indiánábrázolásai mellett azért, hogy így tisztelegjen azon indián aktivisták előtt, akik részt vettek a küzdelemben, amely ekkor Wounded Knee elfoglalása ellen folyamatban volt: mintegy kétszáz indián aktivista szállt szembe több ezer amerikai marsallal és más szövetségi ügynökökkel a dél-dakotai városban.

Amikor tehát a legjobb színész kategória jelöltjei közül Liv Ullmann Brando nevét olvasta fel mint győztest, az akkor huszonhat éves Sacheen Littlefeather ment fel a színpadra hagyományos apacs öltözékben, hogy ő vegye át a színész helyett a díjat. Ugyanakkor Littlefeather a színpadra érve feltett kézzel jelezte, nem veszi át a szobrot, majd beszédében szavakkal is elmondta, hogy Marlon Brando "nem tudja elfogadni ezt a nagylelkű díjat." Eredetileg Brando nyolcoldalas nyilatkozatát is felolvasta volna, ám a tévéközvetítés producere közölte, csak hatvan másodpercig beszélhet. Így aztán rögtönzött, és elmondta Brando két fő indokát: azt, ahogy az amerikai filmipar az indiánokkal bánik, valamint a Wounded Knee-nél történteket.

Littlefeathert néhányan megtapsolták, de még többen kifütyülték a díjátadón, és az eset sajtóvisszahngja is negatív volt: megkérdőjelezték, hogy a nő valóban indián lenne, azt állították, hogy öltözékét kölcsönzőből hozta, és számos konzervatív, westernfilmekből ismert színész is elítélte Brando és Littlefeather akcióját.

Marlon Brando el nem hangzott beszédét három nappal később a New York Times publikálta. Az Akadémia pedig végül ötven évvel később, idén nyáron követte meg a nőt a neki okozott érzelmi stresszért és az eset negatív hatásaiért a karrierjére.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!