Több mint 60 évig dolgozott a médiában, több száz újság- és folyóiratcikk mellett kilenc dokumentum- és riportkönyvet, valamint egy regénysorozatot is írt.


81 éves korában meghalt Kereszty András újságíró, szerkesztő, író, a Népszava egykori főszerkesztője, a Népszabadság volt főszerkesztő-helyettese és felelős szerkesztője – közölte a nyilvánossággal felesége, Rehák Aranka a Facebookon.

Kereszty 1942. szeptember 21-én született Budapesten. Érettségi vizsgája után rögtön újságíró lett a Népsportnál, közben pedig elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-orosz szakát. Az egyetemen szerkesztette a Tiszta szívvel című irodalmi lapot és az Egyetemi Lapok irodalmi rovatát. 1965 után riportjai jelentek meg az Élet és Irodalom utolsó oldalán, majd 1968-ban az induló Magyar Hírlap munkatársa lett. 1969–70-ben a Press Trust of India ösztöndíjasaként 9 hónapot Indiában töltött, az indiai hírügynökségnél.

1974 őszén kinevezték a Magyar Távirati Iroda és a Népszabadság közös kairói tudósítójának. Megbízása 1980-ig tartott, közben rendszeresen utazott Afrikában és a Közel-Keleten, és a térség fegyveres konfliktusairól készített riportokat. 1980 és 1984 között a Népszabadság utazó tudósítója, 1984 és 1989 októbere között a Népszabadság washingtoni tudósítója volt.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!