Deák András a rendszerváltás idején, 1990-ben lett a Népszava főszerkesztője. A lap tulajdonosa akkor még a SZOT volt, 1991 után, a szakszervezeti vagyon felosztását követően, került napirendre az újság értékesítése, ami 1994-ig tartott.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/311524-790777-1665641412-272343-624241-1643102404-meghalt-illuj-3.jpg)
A kései utódok nevében Németh Péter főszerkesztő köszönte meg, hogy átsegítette az újságot a rendszerváltás utáni buktatókon. Mint írta, rajta is múlt, hogy ma még létezhetnek. Deák András lényegében a Népszavánál kezdte pályafutását.
1990-ben a szerkesztőség tagjai választották meg főszerkesztőnek, ami jelezte, népszerű, elismert újságíró volt. A lap a munkatársak szavazatai alapján került a néhai Fenyő János kezébe, aki már nem vele képzelte el a jövőt, de Deák András
a szívében végig megmaradt népszavásnak.
Németh Péter főszerkesztő szerint ezt mutatta, hogy utolsó napjaira készülve - éveken át küzdött a betegséggel -, azt kérte szeretteitől: halála esetén a Népszavát értesítsék. "Senki mást,
csak a Népszavát".