Nyolcvannégy éves korában elhunyt Kárpáti György, a Nemzet Sportolója. A hírt a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete tette közzé, de a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó felesége is megerősítette.


Kárpáti György 1935. június 23-án született Budapesten. Pályafutását úszóként kezdte 1945-ben a Ferencvárosban, sőt sokáig párhuzamosan úszott és pólózott, de végül a vízilabda mellett döntött. A válogatottal 1952-ben, 1956-ban és 1964-ben olimpiai bajnok lett, 1960-ban pedig olimpiai bronzérmet szerzett. A magyar csapattal emellett háromszor Európa-bajnokságot is nyert, 1952 és 1969 között 162 meccsen ugrott medencébe.

A Ferencvárossal is eredményes volt, öt bajnoki címet nyert, később a klub vízilabda-szakosztályát is vezette, sőt az FTC tanácsának tagja is. 1973 és 1980 között a válogatott másodedzője volt, 2004-ben MOB-érdemrenddel tüntették ki, 2005-ben Jacques Rogge, a NOB akkori elnöke különdíjban részesítette. A Nemzet Sportolói közé 2013-ban került be.

Kiemelt kép: fradi.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!