91 éves korában meghalt Jean-Luc Godard a francia új hullám legendás rendezője. A svájci-francia rendező olyan filmekkel vált ismerté, mint a Kifulladásig, az Éli az életét, a Bolond Pierrot vagy az Alphaville.


Jean-Luc Godard 1930-ban született Párizsban, francia-svájci családban, és négyéves korától Svájcban is élt. A háború után visszatért Párizsba, hogy ott folytassa tanulmányait, és ekkor köteleződött el a film mellett. Pályafutását filmkritikusként kezdte, és élesen bírálta a francia filmművészetet, amely szerinte a bevett konvenciókat helyezte előtérbe az innovációval és a kísérletezéssel szemben. Válaszul ő és a hasonlóan gondolkodó kritikusok saját filmeket kezdtek készíteni, amelyek a francia mozi mellett a hagyományos hollywoodi konvenciókat is megkérdőjelezték. Godard először az 1960-as Kifulladásig című filmjével kapott globális elismerést, ezzel segítve az új hullám térnyerését.

Godard ezt követően a legelismertebb francia filmrendezők közé került, és a következő két évtizedben sorra készültek munkái, amelyeket ma a műfaj klasszikusai között tartanak számon. Hatása a kortársaira és a következő nemzedékekre óriási, túlzás nélkül forradalmasította a mozgóképes formát a narratívával, a folytonossággal, a hanggal és az operatőri munkával való kísérletezéssel. Legtermékenyebb és legmeghatározóbb korszaka a hatvanas évek volt, a Kifulladásigtól egész az 1967-es Week-end című filmjéig tartó időszak, ezt követően azonban Godard militáns, szélsőbaloldali ideológa mentén kezdett filmeket készíteni. A '68-as diáklázadások hatására maoista elveket valló rendező munkái ebben a korszakban sokkal politikusabbak, szándékosan provokatívak lettek.

A nyolcvanas évektől aztán Godard visszavett a politizálásból, de így is szélsőséges és csak rá jellemző stílust képviselt, mellyel az újhullámos kollégáival is szembefordult. Filmjei azonban ekkor már tényleg a kísérletezésről szóltak, és nem jutottak el nagy közönséghez. A rendező haláláig hű maradt az elveihez, és nem volt hajlandó engedményeket tenni a közízlésnek.

A rendező élete során tiszteletbeli Oscar-életműdíjat és Arany Pálmát, Arany Medve, Arany Oroszlán, és tiszteletbeli César-díjat is kapott, valamint kitüntették az Európai Filmakadémia életműdíjával is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!