Halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség azzal az építőmérnökkel szemben, akinek a foglalkozási szabályszegése is hozzájárult ahhoz, hogy meghalt egy ötven körüli munkás egy ceglédi építkezésen.


Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy egy év fogházat kértek a vádlottra két év próbaidőre felfüggesztve azzal, hogy egy évre tiltsák el az építőmérnöki foglalkozás gyakorlásától is.

Kérdésünkre elmondta még, hogy a férfi panaszt tett a gyanúsítás ellen, és azt mondta, hogy nem követett el bűncselekményt.

A vádirat szerint egy ceglédi sportpályán zajlott az építkezés még 2020 júniusában. Az ott dolgozók pedig az elkövető utasítása alapján végezték a munkájukat. Az elkövető felelt azért is, hogy az építkezésen folyó talajkitermeléssel is járó alapozási munkálatokat biztonságosan végezzék el.

Az alapozási munkákhoz kiásott árkot azonban nem a talajszerkezetnek és az előírásoknak megfelelően készítették el, ezért nem volt kellően biztosítva a lehetséges beomlás ellen. Az árok ellenőrzése és az esetlegesen szükséges intézkedések megtétele pedig az építőmérnök feladatkörébe tartozott.

Az ötvenes munkás a kiásott gödörben végezett szerelési munkálatokat, amikor egy hosszabb szakaszon ráomlott a nem előírásszerűen elkészített és biztosított munkagödör.

Mintegy hat mázsa föld zuhant a gödörben lévő munkásra. A munkatársai próbálták kiásni kézzel, és elsősegélyben részesíteni, de a férfi olyan súlyos tüdőzúzódást, bordatöréseket és más sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!