Bean püspök fáradhatatlanul dolgozott a megalázottak felszabadításáért, a hívő melegekért, és ezzel világszerte sokaknak segített visszatalálni a spiritualitáshoz és a valláshoz


- írta gyászjelentésében az egyház.

A gyászhírről a Guardian is beszámolt. Azt írták, Carl Bean 1944-ben született Baltimore-ban, és a keresztszülei nevelték, miután édesanyja meghalt egy abortusz során. Az énekes állította, hogy nagybátyja szexuálisan bántalmazta gyerekkorában, és családja elutasította, mert meleg volt:

Úgy éreztem, el fognak küldeni, mert furcsa vagyok. Öngyilkosságot kíséreltem meg, és egy nagy kórház mentálhigiénés osztályán landoltam

- idézte fel a püspök a szomorú kamaszkori történetet 2016-ban a Vice magazinnak.

Carl Bean tizenhat évesen költözött New Yorkba, hogy elmeneküljön problémás családja elől. Itt gospel énekesi karriert épített. Végül Los Angeles-be költözött, ami a végleges otthona lett. A Motown lemezkiadó vállalat által felvette I Was Born This Way című diszkóslágert először nem ő énekelte fel, de végül Bean verziója futott be, és üzenete miatt az LMBTQ közösségek himnuszá vált.

Ez a dal ihlette Lady Gaga Born This Way című 2011-es világsikerű slágerét is.

Beant a meleghimnusszá vált dal inspirálta arra, hogy erősebben kapcsolódjon keresztény hitéhez. Lelkésznek tanult, majd 1982-ben felszentelték. Ebben az évben alapította meg a fekete LMBTQ embereket támogató gyülekezetét, amely alapítása óta az Egyesült Államokban és a Karib térségben legalább további tizenhét gyülekezettel egyházzá bővült.

1985-ben megalapította a Minority Aids Projectet is, amely ellátást és gyógykezelést kínál az alacsony jövedelmű fekete és latin HIV-fertőzötteknek és AIDS-es betegeknek Los Angelesben. Carl Bean hetvenhét éves korában hosszat tartó betegség után távozott az öröklétbe - írták az egyháza által kiadott gyászjelentésben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!