A versenyhivatali vizsgálat feltárta, hogy 2014-ben és 2015-ben az érintett cégek, azaz, a JUMBO LOG Kft., a RESTONE Kft., a Profi-Bagger Kft., az M-U-T Kft. valamint a MENTO Kft. az érintett közbeszerzéseken úgy indultak, hogy közben jogsértő tartalmú információkat osztottak meg egymással, egyeztették árajánlataikat, illetve előre meghatározták a nyertes vállalkozást. A kartellel kapcsolatos bizonyítékokra a hivatal a társaságoknál folytatott helyszíni kutatás során bukkant rá.

A hatóság a törvény alapján kiszabható maximális versenyfelügyeleti bírságot rótta ki a legtöbb érintett cégre. 30 százalékkal csökkentette azonban az ún. egyezségi eljárás keretében együttműködő, a jogsértést elismerő és jogorvoslati jogáról lemondó JUMBO LOG Kft., a RESTONE Kft. és a Profi-Bagger Kft. bírságát.

Az egyezségi eljárás lényege, hogy a GVH csökkenti a bírság összegét, ha az eljárás alá vont vállalkozás elismeri jogsértését az elé tárt bizonyítékok alapján, valamint lemond további egyes eljárási jogairól és a bírósági jogorvoslatról, hozzájárulva az eljárások gyorsabb és kevesebb erőforrást igénylő lezárásához. Az egyezségi eljárás nem csak a GVH, hanem a vállalkozások számára is jelentős költségmegtakarítást eredményezhet.

A Mento Kft. Hercsik István cége, aki Észak-Magyarország egyik legbefolyásosabb üzletembere, a hulladékbiznisz Mészáros Lőrinceként is emlegetik. Cégei rendre viszik a nagyértékű közbeszerzéseket, kapcsolatba hozták az Orbán-család cégével, a Nehéz Kő Kft.-vel és milliárdos uniós támogatásokból, eddig zavartalanul építhette birodalmát. Mint írtuk, a közpénzes favoritnál már júniusban razziázott a HVG, mert arra gyanakodtak, hogy a cégek egyes hulladékkezelésre szolgáló gyűjtőedények, speciális gépjárművek, berendezések beszerzésére irányuló közbeszerzésekben összejátszhattak, tehát egyeztetve adhattak árajánlatot.

Hajnalban ütött rajta a GVH a miskolci kukakirályon, aki így is százmilliókat kaszál

Hercsik István miskolci vállalkozó kapcsolatai az Orbán-család egyik cégéig érnek, de most kutyaszorítóba került. A pénzeső azért még így sem tudja elkerülni.

A júniusi hajnali rajtaütés után azonban ment tovább az üzlet, Hercsik István novemberben megint egy nagyobb darabot szakított a közpénzes megrendelésekből a Mento Környezetkultúra Kft. révén. Fő érdekeltsége az önkormányzati tulajdonú vagyonkezelőtől a miskolci ipari parkban nyert el durván nettó 2 milliárd forint értékű infrastruktúraépítést. Az uniós támogatású projekt része aszfalt burkolatú feltáró út, járda, kerékpárút körforgalommal, közvilágítással, valamint csapadékvíz elvezetéssel, a második ütemben pedig ivóvízvezeték, szennyvízcsatorna és záportározó építése is szerepel.

Mindenkit lenyomott a kukakirály, és most kétmilliárdért építkezhet

Nemrég kartellgyanúba keveredett, de most nyert a miskolci önkormányzatnál.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Róka László


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!