Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azzal a B. Róberttel szemben, aki 12 évvel ezelőtt agyonvert egy 75 éves férfit Máriapócson, majd elvitte a pénzét.


Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség életfogytiglant kért a férfire azzal, hogy 35 év múlva vizsgálják felül leghamarabb azt, hogy feltételesen kiengedik-e.A vádlott vallomásával kapcsolatban pedig az alábbiakat mondta:

Azt elismerte a vádlott, hogy találkozott azon a héten a sértettel, és vele is italozott, ám azt tagadta, hogy járt is a lakásában. Ezt azonban cáfolta, hogy a DNS-e nyomát megtalálták az ablak kilincsén, és megbukott a poligráfos vizsgálaton is

- mondta a csoportvezető ügyész.

A többszörösen büntetett előéletű férfi 2010-ben Máriapócson élt, ahol megismerkedett a nyugdíjassal. A férfi nem sokkal azt megelőzően vesztette el a feleségét, amit nehezen dolgozott fel, ezért időszakonként alkoholt fogyasztott. A nyugdíjas férfi jó anyagi körülmények között élt, nyugdíjából és a gazdálkodás eredményéből megfelelő vagyonnal rendelkezett, amiről tudtak a lakókörnyezetében, így B. Róbert is. Az italozás során az idős férfi könnyen ismerkedett az italboltokban, itt ismerte meg őt az elkövető.

A férfi rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, alkalmi munkákból tartotta el magát, és kisebb vagyon elleni bűncselekményeket is elkövetett. 2010. szeptember 22-ét megelőző napokban az idős férfi ismételten italozott, s több helyi kocsmában is megfordult.

2010. szeptember 22-én B. Róbert előbb ismerőseivel kártyázott, majd elment az egyik helyi presszóba, ahol tovább italozott. Itt elfogyott a pénze, ezért este nyolc után nem sokkal elhatározta, hogy a szórakozáshoz pénzt fog szerezni. Elment a nyugdíjas máriapócsi családi házához, a nyitott kiskapun bejutott az udvarra, majd a szúnyoghálót kivágva a bukóra hagyott ablakot kinyitotta, és bemászott a lakásba.

A szobában alvó nyugdíjas felébredt, és magához vette a párnája alatt tartott riasztópisztolyt, azonban a férfi ezt kicsavarta a kezéből, és legalább húsz alkalommal a pisztollyal az áldozata fejére ütött. Az idős férfinek rendkívüli fájdalommal járó koponyacsonttörései és agyzúzódása keletkezett, és a helyszínen meghalt.

A férfi ezt követően átkutatta a lakást, ahonnan ismeretlen összegű készpénzt tulajdonított el, illetve magával vitte a 35 ezret érő riasztópisztolyt is, majd az ablakon keresztül távozott. A megölt férfi holttestét két nappal később a hozzátartozói találták meg. Az ügyészség életfogytiglant kért a vádlottra azzal, hogy a hatmillió forintos bűnügyi költséget is fizettessék meg vele.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!