Donald Trump nemrég egy UFC-meccsen járt (Conor McGregor és Dustin Poirier mérkőztek meg egymással), akit őrületes ovációval fogadott az aréna nagyobb részt republikánus érzelmű közönsége, köztük Mel Gibson is,


aki katonai tiszteletadással köszöntötte a volt amerikai elnököt, azaz szalutált neki.

Megan Fox is a helyszínen volt, amiről Jimmy Kimmel műsorában ejtett néhány szót. Itt olyan jelzőt használt Trumpra, ami később bajhoz vezetett.

Legalább harminc testőr volt mellette. Egy legenda. Az aréna nagyon támogató volt Trumppal, amikor bejött. Nem tudtam, mit érezzek, elvégre ha valakit ennyire féltenek, az az ember egy célpont, én is megsérülhetek, hiszen ott vagyok tőle pár méterre. A saját épségemért aggódtam. Ilyet még soha nem láttam, őrület volt.

Később Instagram-sztoriban reagált a gyűlölethullámra, amit azért kapott követőitől, hogy Trumpot legendának nevezte.

Öhmm, nem tartozom egy politikai párthoz vagy politikushoz sem. Nem mondtam, hogy Donald Trump egy legenda, rossz volt a kontextus: ő ott volt egy legenda, abban az arénában, ez fontos különbség. UFC-rajongókkal volt tele a hely, akik nyilván republikánus érzelműek voltak. Egy egyszerűen megfigyelhető tényt írtam le, nem a személyes véleményemet

- idézte a színésznőt a FoxNews.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!