"Globális uszítónak" nevezte szombaton Haszan Róháni iráni elnök Donald Trump amerikai elnököt, aki szerinte hivatali ideje alatt a világ több régiójában is csak rontott a helyzeten.

Több válság van ma, mint Trump elnöksége előtt. Az utóbbi két évben ő és az amerikai kormányzat világszerte csak nyugtalanságot szított - vélekedett Róháni a délkelet-iráni Záhedán városban elmondott beszédében. Nemcsak Iránban, hanem Irakban, Szíriában, Libanonban, Afganisztánban és mindenhol csak bajt okozott.

Az Egyesült Államok azzal vádolja Iránt, hogy destabilizálja a Közel-Keletet és terrorszervezeteket támogat. A két ország viszonya különösen feszültté vált azóta, hogy Washington 2018 májusában felmondta a 2015-ben Bécsben kötött többhatalmi atomalkut. Idén január elején az Egyesült Államok célzott támadás során megölte Kászim Szulejmáni iráni tábornokot, majd erre reagálva az iráni hadsereg csapásokat mért olyan iraki bázisokra, ahol amerikai katonák is szolgálnak.

Róháni hangsúlyozta, hogy Irán már bebizonyította, nemcsak az ellenállásra, hanem diplomáciai kezdeményezésekre is készen áll. Teherán azonban cserébe elvárja az országa és népe iránti tiszteletet - tette hozzá az iráni elnök.

Amerikai légitámadásban meghalt Irán egyik leghatalmasabb embere

A Pentagon szerint Kászim Szulejmáni tábornok amerikai diplomaták és katonák elleni támadásokra készült.

Kiemelt kép: MTI/EPA


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!