Négy év letöltendő börtönre ítélte jogerősen a Pécsi Törvényszék azt a mohácsi házaspárt, akik rendszeresen verték, dolgoztatták, szolgasorban tartották és éheztették a sajátos nevelésű igényű (SNI-s ) nevelt gyermekeiket.

Barkaszi Attila, a Pécsi Törvényszék szóvivője lapunknak azt mondta, hogy a házaspár egyik tagja sem ismerte be a terhére rótt bűncselekményeket a büntetőeljárás során.

A nő azt állította, hogy semmi probléma nem volt a gyerekekkel, és a gyámhatóság sem látott okot a beavatkozásra, a férfi pedig azt mondta, hogy nem olyan rossz ember, mint amilyennek megpróbálták a bíróságon beállítani

- mondta Barkaszi, aki részletesen beszámolt a gyerekek megpróbáltatásairól.

Kiderült, hogy házaspár két saját és a korábban említett három sajátos nevelésű igényű gyerekkel élt egy mohácsi házban, és a nevelőszülők nyolcvanezer forintot kaptak fejenként az SNI-s gyerekek után azért, hogy vállalták a nevelésüket és a gondozásukat.

A nevelésbe vett kisfiú 2011 végén, míg a két kislány 2012 októberében került a párhoz. Amíg a szülők a két saját gyerekükről rendesen gondoskodtak, addig 2016 nyarától 2017 nyaráig gyakorlatilag csicskaként tartották a három kiskorút. Érzelmileg teljesen elhanyagolták, és könyörtelen, sanyargató bánásmódban részesítették mindhármukat. Az alja munkákat végeztették velük, s mindenféle védőfelszerelés nélkül kellett a vécét, fürdőszobát különböző maró anyagokkal és vegyszerekkel kipucolniuk.

Az SNI-s kisfiúnak kellett lehúznia a vécét a saját gyerekeik után, de az ő feladata volt többek között az is, hogy összeszedje a kutyagumit, felsöpörje az udvart, és bevásároljon a családnak reggelente az iskolába indulása előtt. Ha nem a házaspárnak megfelelő módon végezte el a rá bízott feladatokat, akkor különböző büntetésekben részesítették. Előfordult, hogy fakockákon kellett térdelnie vagy nem engedték meg neki hogy beszéljen az anyukájával telefonon.

Getty Images

A házaspár a saját maguk és gyermekeik részére bőségesebb, minőségibb étkezést és élelmezést biztosítottak, mint a nevelt gyerekeknek. Emiatt a kicsik rendszeresen éhesen érkeztek az iskolába és az óvodába. Az elkövetők a sértett gyerekeket szakadt, nem az évszaknak és az időjárásnak megfelelő ruházatba öltöztették, mely miatt a kislányok hűvösebb időszakban állandóan átfagyva érkeztek meg az oviba.

A személyes higiéniájukról sem gondoskodtak. A kiskorúak nem tisztálkodhattak a pár fürdőszobájában, hanem egy lavórban kellett egyedül fürdeniük, és még erre sem került sor napi rendszerességgel. De az érzelmi fejlődésüket sem biztosították: ünnepi alkalmakkor kizárólag a saját gyermekeiknek vettek ajándékot, és nem engedték meg nekik, hogy részt vegyenek a farsangon, vagy az óvodai kirándulásokon.

A házaspár és a gyerekeik nem a keresztnevükön, hanem az általuk kitalált gúnyneveken szólították a sajátos nevelésű igényű gyerekeket. Rendszeresen előfordult, hogy nadrágszíjjal, seprűvel, puszta kézzel verték el őket valamiért, majd több napig nem engedték őket iskolába, illetve óvodába, nehogy kiderüljön, mit művelnek.

Egy ilyen bántalmazásra került sor 2017 június 8-án is, amikor a férfi bottal verte el a kisfiút azért, mert kinézett a ház kapuján. Másnap a gyerek osztályfőnöke észrevette a bántalmazás nyomait, és azonnal értesítette a gyámhatóságot. Ezt követően a kislányok más nevelőszülőhöz, a kisfiú pedig gyermekotthonba került. A férfi két évet a nő pedig másfél évet kapott elsőfokon.

A házaspár mindkét tagja tagadta a bűnösségét és felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék azonban súlyosított a minősítésen és kényszermunka bűntettében is bűnösnek mondta ki az elkövetőket, majd négy évre felemelte a büntetésüket. Az ítélet jogerős.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!