A belügyminiszter pénteken konzultációra hívott több száz tanárt és igazgatót, akiken többek között számon kérte a különórákat, és azt is, hogy a diákok jól vannak-e képezve hazaszeretetre. Palya Tamás erre reagált.


Még néhány ilyen eligazítás és tömegesen fognak felmondani a tanárok - írta Palya Tamás, a Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott tanára Pintér Sándor pénteki beszédéről, amit a Belügyminisztérium által kezdeményezett konzultáción mondott a meghívott pedagógusoknak.

Ahogy arról mi is beszámoltunk,

A délelőtt folyamán a meghívottak szólalhattak fel, délután pedig többek között Pintér Sándor tartott egy beszédet a jelenlévőknek. A belügyminiszter felszólalását először eligazításnak nevezte, majd ezt gyorsan pontosította is.

A 444 által kiszivárogtatott előadásban Pintér többek között arról beszélt a jelenlévő pedagógusoknak, hogy ő ugyan nem ért az oktatáshoz, de a vezetéshez igen, felvetette, hogy a diákok jól vannak-e képezve hazaszeretetre, illetve hogy a pedagógusok által vállalt különórák az órák elveszik az időt a felkészülésről. A belügyminiszter Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárra többször is oktatási miniszterként utalt, a kirúgott tanárok kapcsán pedig úgy fogalmazott:

Palya Tamás, a Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott tanára erre a beszédre reagált a Facebook-oldalán. A pedagógus pontokba szedte, miket „tanult” a beszédből:

  • Miattam hagyják el a pályát a fiatal tanárok. (Nem ám a megalázó fizetések és az "eligazítások" miatt.)
  • A diákok azért mennek érettségi után külföldre, mert nem tanítjuk őket hazaszeretetre. (Nem ám azért, mert a Fidesz tönkretette az országot.)
  • A tanárok azért vállalnak magántanítványokat, hogy ne kelljen készülniük az óráikra. (Nem ám az alacsony bérek miatt.)
  • Pintér nem tehetett másként. (Ezt már hallottam Marositól is.)
  • Pintér hétvégén többet dolgozik, mint a tanárok egész héten.
  • Államtitkárság = minisztérium (Halmazelméleti ismereteim alapján ez nekem nem jön ki.)
  • A diákok csúnyán beszélnek. (Lehet, hogy lovagkeresztet szeretnének kapni?)

    „Szóval az az érzésem, hogy még néhány ilyen eligazítás (bocs, konzultáció) és tömegesen fognak felmondani a tanárok” - zárta a bejegyzését Palya Tamás.


    ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!