Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó továbbra is arra vár, hogy befejeződjön a Nemzeti Színházban történt baleset kivizsgálása. A két művészt továbbra sem láthatják a nézők a színpadon.


Még februárban sem tér vissza a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia, akik lassan három hónapja szenvedtek súlyos balesetet a Nemzeti Színházban. A két művész a Rómeó és Júlia című előadás közben zuhant le a díszletről. A Blikk információi szerint

Egy színházi bennfentes azt mondta: hiába érdeklődnek a társulati tagok vagy a két súlyosan megsérült színész, nem kapnak semmilyen információt a témában.

„Szász Júliában megvan a szándék arra, hogy idővel majd elmeséli a balesetet és a felépülését úgy, ahogy volt. Egyelőre azonban erre képtelen, nem tudja felidézni úgy a történteket, hogy közben ne omlana össze. Nem is a zuhanás viselte meg, hanem az azt követő három hét a kórházban fájdalmak és kétségek között. Az az időszak nagyon megrázó volt számára” – mondta egy ismerős a lapnak.

Korábban az RTL Híradó arról tudósított: a Nemzeti Színház belső vizsgálata még december második felében zárult le. Csák János miniszter azt közölte, hogy egyszemélyi felelősség senkit nem terhelhet a baleset miatt. Vidnyánszky Attila vezérigazgató ezek után visszavonta korábban beadott lemondását.

Az RTL Híradó tudósítása

 

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!