Noha a gazdasági növekedés a téli lassulást követően várhatóan ismét lendületet vesz, az energiaárak további emelkedése magasabb inflációs nyomást és fékeződő gazdasági növekedést okoz - közölte az Európai Bizottság a csütörtökön közzétett téli gazdasági előrejelzésében. Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos a prognózist ismertetve elmondta: az előrejelzés szerint a 2021-es jelentős, 5,3 százalékos bővülést követően az EU gazdasága 2022-ben 4,0 százalékkal, 2023-ban pedig 2,8 százalékkal fog növekedni.


Az euróövezetben idén is 4,0 százalékos növekedés várható, ami 2023-ban 2,7 százalékra mérséklődik. Az EU egészének GDP-je 2021 harmadik negyedévében érte el a koronavírus világjárvány előtti szintet, 2022 végére várhatóan valamennyi tagállam túllépi ezt, amit a magas energiaárak és ellátási láncok folyamatos zavarai befolyásolhatnak.

A tavaly tavasszal indult és kora őszig töretlenül folytatódó erőteljes gazdasági fellendülés után a növekedési lendület az EU-ban a 2021 utolsó negyedévében 0,4 százalékra lassult az előző negyedévi 2,2 százalékról.

Elmondta, a gazdasági növekedés alakulását továbbra is a világjárvány alakítja, a logisztikai és ellátási nehézségek, köztük a félvezetők és egyes fémáruk hiánya szintén nehezíti a termelést, legalább az idei év első felében. Kiemelte ugyanakkor: az előrejelzés azt feltételezi, hogy a koronavírus-fertőzés jelenlegi hullámának a gazdaságra gyakorolt nyomása rövid életű lesz. Az ellátási feltételek normalizálódásával és az inflációs nyomás mérséklődésével a gazdasági aktivitás várhatóan visszanyeri erejét. A folyamatosan javuló munkaerőpiac, a magas háztartási megtakarítások, a továbbra is kedvező finanszírozási feltételek, valamint a járvány utáni helyreállítást segítő uniós eszköz (RRF) teljes körű kiaknázása egy elhúzódó és erőteljes expanziós szakasz fenntartását szolgálja.

Az inflációs várakozások az őszi előrejelzéshez képest jelentősen felfelé módosulnak, ami a magas energiaárak hatásait, valamint az inflációs nyomás más árukategóriákra gyakorolt, ősz óta tartó erősödését is tükrözi. A tavaly negyedik negyedévi rekord magasságú 4,6 százalékos infláció után az előrejelzések szerint az euróövezet inflációja 2022 első negyedévében eléri a 4,8 százalékos csúcsot, és az év harmadik negyedévéig 3 százalék felett marad. Ahogy a kínálati korlátok és a magas energiaárak okozta nyomás enyhül, az infláció várhatóan 2,1 százalékra csökken az év utolsó negyedévében, mielőtt az Európai Központi Bank által meghatározott 2 százalékos célszám alá zuhan 2023-ban.

Az euróövezet inflációja a 2021-es 2,6 százalékról (2,9 százalék az EU egészében) 2022-re 3,5 százalékra (3,9 százalék EU egészében) emelkedik, majd 2023-ban 1,7 százalékra (1,9 százalék EU egészében) csökken. A növekedési és inflációs kilátások kockázatait jelentősen súlyosbítják a Kelet-Európában tapasztalt geopolitikai feszültségek - emelte ki.

Noha a világjárvány gazdasági tevékenységre gyakorolt hatása idővel gyengül, a még érvényes korlátozó intézkedések és a munkaerőhiány visszahúzhatja a gazdasági aktivitást, és a vártnál hosszabb ideig zavarhatja meg a kritikus ellátási láncok működését.

A lakossági kereslet ugyanakkor a vártnál erőteljesebben nőhet, amint az a gazdaságok 2020-as újranyitásakor már tapasztalható volt, továbbá a helyreállítási eszköz által ösztönzött beruházások is erősebb lendületet adhatnak a gazdasági aktivitásnak - írták.

Ez várható Magyarországon

Az uniós jelentés szerint Magyarország gazdasága visszanyerte növekedési lendületét 2021 végén. Noha az ellátási lánc zavarai a feldolgozóiparban negatívan befolyásolták a GDP növekedését, az ipari termelés szeptember óta helyreállt. A magyar GDP a becslések szerint 6,5 százalékkal növekszik 2021-ben, noha a tavaly novemberi előrejelzés 7,4 százalékot jósolt. Az uniós szakértők úgy vélik, idén 5,4 százalékra lassul a magyar gazdaság növekedése, mivel a magas infláció aláássa a háztartások vásárlóerejét és csökkenti a fogyasztói bizalmat.

Jövő évre vonatkozóan az Európai Bizottság azt feltételezi, hogy a magyar gazdasági növekedés 3,2 százalékra lassul, miután a gazdasági aktivitás már az idén visszatér a koronavírus-járvány előtti szintre, és megszűnnek a pandémia miatt ideiglenesen bevezetett szakpolitikai támogatások.

A jelentésben az áll, hogy az infláció az elmúlt hónapokban magas maradt, decemberben 7,4 százalékos volt az előző év azonos időszakához képest. A lakossági energia- és az üzemanyagárak szabályozása ugyan csökkentette a fogyasztói kiadásokat, de az alapinfláció tovább emelkedett. A magyar kormány döntése, hogy átmeneti árszabályozást vezet be néhány alapvető élelmiszerre vonatkozóan, a becslések szerint, 2022-ben 0,1 százalékkal csökkenti az inflációt.

A prognózis szerint, a magyarországi infláció a tavalyi 5,2 százalékról idén 5,4 százalékra emelkedik, a magasabb termelési költségek és az erős fogyasztói kereslet miatt, míg jövőre 3,6 százakra mérséklődik, ahogy a költségsokk hatása enyhül.

(MTI)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le! Az Európai Unió legfontosabb politikai eseményeiről hetente értesülhetsz hírlevelünkből.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kedves Olvasónk!

Már csak egy kattintásra van szükség, hogy megerősítsd feliratkozási szándékodat! Amennyiben nem kapod meg megerősítő e-mailünket, kérünk, ellenőrizd a levélszemét mappádat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!