Az amerikai nő – aki két ikerpár édesanyja is – azért osztotta meg az előtte-utána képeket, hogy eloszlassa azt a tévhitet, hogy a nők rögtön visszanyerik a korábbi formájukat a szülés után.


Sokkolta a netezőket egy négygyermekes amerikai anya szülés utáni fotója. Katie Marie alig két és fél év alatt négy gyerek édesanyja lett, mivel két alkalommal is ikreket hozott világra. Bár ő már az első terhessége során megszokta, hogy milyen óriási tud lenni a pocakja két babával, a szülés után pedig időbe telik, mire helyrerázódik a teste, sok követőjét megdöbbentette az előtte-utána állapot közti különbség.

A videót már közel 10 milliószor nézték meg, és sokan köszönetet is mondtak neki azért, hogy bevállalta ezt. De bőven akadtak olyan kommentelők is, akik a képek láttán azt írták, nekik inkább nem is kell gyerek, ha ez ezzel jár.

"Még egy ok, hogy soha ne legyen gyerekem" - írta valaki.

"És vannak emberek, akik önként ezt csinálják magukkal" - jegyezte meg egy másik hozzászóló.

Sokan kiakadtak ezeken a kommenteken, vissza is vágtak nekik:

"Ti, akik azt mondjátok, hogy ezért nem akartok gyerek, inkább legyetek büszkék rá, amiért megmutatja ezt. Köszönjük, hogy megmutattad."

"Azoknak, akik szerint ez egy ok arra, hogy ne akarjanak gyerek, mondom, hogy ez gyakorlatilag testszégyenítés a pocakját tekintve, ami ráadásul pár hét múlva visszaáll normális állapotba."

Katie ezek mellett is számos pozitív hozzászólást is kapott, a videóját pedig már több mint 1,5 millióan lájkolták.

@katieclodfelter don’t mind the mirror #momsoftiktok #momlife #momsontiktok #pregnancy #pregnancyjourney #pregnant #postpartum #postpartumbody #afterbirth #moms ♬ Love You So - The King Khan & BBQ Show

@katieclodfelter #greenscreen #pregnancy #twinpregnancy #momtok #momtoks #pregnancytiktok #momsontiktok #momsoftiktok #momsover30 #pregnant #pregnancy #parents #parentsoftiktok #bump #pregnancybump ♬ original sound - Mossbot


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!