Hamar gyakorlati haszna lesz a csődtörvény nemrég történt módosításának: az évek óta pénzügyi nehézségekkel küszködő Dispomedicor Egyszerhasználatos Orvosi Eszközöket és Műtét-technikai Termékeket Gyártó Zrt.-t stratégiailag kiemelt jelentőségű cégnek nyilvánították, a csődeljárás végén így állami tulajdonba is kerülhet.


A 24.hu egy hete írt a steril orvosi eszközök és műtéti szettek gyártására szakosodott, nagy múltú vállalatról, amely egyike volt annak a száz-egynéhány cégnek, amelyet a kormány a koronavírus-járvány megjelenése után stratégiai fontosságúnak nyilvánított annak ellenére, hogy már 2019 óta csődeljárás alatt állt.

A Magyar Közlönyben megjelent határozattal most a kormány hivatalosan is stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a Dispomedicort. A határozat megjelenéséről az Mfor.hu írt elsőként.

A cégekhez a veszélyhelyzet idején a Honvédelmi Irányító Törzs képviselői vonultak ki. A vészhelyzet alatt a cég többször kérte az operatív törzs segítségét, ám a központból nem reagáltak a kérésre.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes javaslatára azonban nemrég módosították a csődtörvényt, amivel lehetővé vált, hogy a stratégiailag kiemelt jelentőségű cégeknél az adós vagyonának értékesítésekor az állam elővásárlási joggal élhessen.

A módosítás ugyan csak augusztus 1-jén lép életbe, de már a folyamatban lévő ügyekre, így a Dispomedicorra is alkalmazható majd.

Nagy Antal, a cég ügyvezetője a 24.hu megkeresésére azt mondta, reméli, hogy ezzel a cég megmenekül a bankkal folytatott csatározásból.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!