A járványidőszak legjobb nyitóhétvégi bevételével debütált az észak-amerikai mozikban a Godzilla vs. Kong: hétvégén 32,2 millió dollárért, szerdai bemutatója óta 48,5 millió dollárért váltottak rá jegyet. A Warner Bros. és a Legendary Entertainment filmjének eredménye azért is látványos, mert a film elérhető az HBO Max előfizetői számára is külön díj nélkül.


Az előző nyitóhétvégi - háromnapos jegybevételi - rekordot még karácsonykor a Wonder Woman 1984 érte el 16,7 millió dollárral. A Godzilla vs. Kong nagyot kaszált eddig globálisan is, 285,4 millió dollárt hozott tíz nappal ezelőtti bemutatója óta a nemzetközi piacokon.

David A. Gross, a Franchise Entertainment Research elemző cég szakembere a "még mindig nehéz körülmények ellenére" nagyon erős nyitásnak nevezte az eredményt. A moziknak ugyanis alig több mint 50 százaléka működik ismét, közülük sok csak korlátozott nézőszámmal fogadja közönségét a koronavírus-járvány elleni előírásoknak megfelelően.

A Sony Pictures The Unholy című horrorfilmje végzett a kasszasikerlista második helyén igen szerény eredménnyel, 3,2 millió dollárral. Ez éppen csak megelőzte a Universal stúdió Bob Odenkirk főszereplésével készült Senki című akcióthrillerét, amelyre hárommillió dollárért váltottak jegyet a nézők.

(MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!