Harmadik hete vezeti az észak-amerikai mozis sikerlistát a Godzilla Kong ellen, ezen a hétvégén újabb 7,7 millió dollárt (2,3 milliárd forint) hozott. A Legendary és a Warner Bros. horrorja ezzel már 80,5 milliónál jár Észak-Amerikában. Várható, hogy a film elsőként lépi át a 100 milliós határt a pandémia kezdete óta, ami nemcsak azért jelentős eredmény, mert az észak-amerikai mozik csökkentett kapacitással üzemelnek, hanem azért is, mert az HBO Max streamingszolgáltatónál az előfizetők minden külön díj nélkül megnézhetik. A Warner egész évben így fog eljárni a debütáló alkotásokkal.


A második helyre a Universal filmje, a Senki került, a hétvégén 2,5 millió dolláros jegyárbevételt hozott. A Bob Odenkirk főszereplésével forgatott akcióthriller a bemutató óta eltelt négy hét alatt ezzel már 19 millió dollárra növelte észak-amerikai, és 34 millióra globális jegyárbevételét.

A Sony Gonosz csoda című horrorja harmadik hete fut az észak-amerikai mozikban, ezen a hétvégén 2 millió dollárért váltottak rá jegyet, ami elég is volt a harmadik helyhez. A Disney animációs kalandfilmje, a Raya és az utolsó sárkány, mely eddig 37 millió dollárt hozott az észak-amerikai piacon, 1,9 millió dollárral megőrizte negyedik helyét.

A Warner Bros. Tom és Jerry című, egyszerre animációs és élőszereplős családi kalandfilmjére a hétvégén 1,1 millió dollárért váltottak jegyet, 42 millióra növelve ezzel az észak-amerikai árbevételét. A világ leghíresebb macska-egér párosának nagyvárosi kalandjai szintén láthatók az HBO Maxon, az előfizetők 31 napig érik el.

(MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!