Most már hivatalosan is Max Verstappen nyerte a Forma-1 Osztrák Nagydíját. A holland a hajrában előzte meg a pole-ból induló Charles Leclerc-t, a két autó össze is ért, hosszan vizsgálták az esetet. A versenybírók rendesen meggondolták a dolgot, végül úgy döntöttek, hogy

nem büntetik Verstappent.

A Red Bull holland versenyzője az körökben érte utol Leclerc-t, többször is megpróbálta megelőzni, végül úgy sikerült, hogy kerék a kerék elleni csatát vívtak, ami közben a holland kiterelte a ferrarist a pályáról.

Ezt vizsgálták:

A versenybíróság nem kapkodta el a döntést, csak este 6-ra hívta be az érintett pilótákat és a csapatok képviselőit, pedig az első helyről volt szó. A futam leintését követően bő három órát kellett várni arra, hogy megtudjuk, mi a hivatalos végeredmény, az a döntés született végül, hogy versenyszituáció volt, amiért nem jár büntetés.

Amikor Verstappent megkérdezték még a futam után az esetről, akkor kérdéssel felet:

Ha az ilyen dolgok tiltottak egy versenyen, akkor mi értelme a Forma-1-nek?

A futam összefoglalója:

Kerék a kerék elleni csatában verte Verstappen Leclerc-t az Osztrák Nagydíjon

Hamilton és Vettel a dobogóra sem ért oda. Kivizsgálják a hajrát a futam után.

Ez már a második hasonló eset a szezonban, mindkétszer a Ferrari jött ki rosszul belőle. A Kanadai Nagydíjon Sebastian Vettel és Lewis Hamilton között egy vitatható eset, ami után már a futam közben közölték, hogy a németet megbüntetik. Vettel így hiába ment át elsőként a célvonalon, Hamilton nyert Montrealban.

Az Osztrák Nagydíj végeredménye

1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:22:01.822 óra
2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 2.724 másodperc hátrány
3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 18.960 mp h.
4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 19.610 mp h.
5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 22.805 mp h.
6. Lando Norris (brit, McLaren) 1 kör h.
7. Pierre Gasly (francia, Red Bull) 1 kör h.
8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1 kör h.
9. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1 kör h.
10. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1 kör h.

leggyorsabb kör: Verstappen 1:07.475 p, 60. kör

Nyitókép: Mark Thompson/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!