Charles Leclerc karnyújtásnyira volt, hogy megszerezze pályafutása első Forma-1-es futamgyőzelmét, ám Max Verstappen két körrel a leintés előtt megelőzte. A manővere azonban nem volt tiszta, a két autó kereke is összeért, végül a Ferrari ki is sodródott a pályáról.

Kerék a kerék elleni csatában verte Verstappen Leclerc-t az Osztrák Nagydíjon

Hamilton és Vettel a dobogóra sem ért oda. Kivizsgálják a hajrát a futam után.

A versenybírók kivizsgálták utólag az esetet és végül Verstappen megtarthatta a győzelmet, Leclerc-nek így még várnia kell az első győzelemre. A 21 éves versenyzőnek határozott véleménye volt, amikor az előzésről kérdezték.

Hogy érzésem szerint az előzés rendben volt-e? Nem hiszem, hogy a második igen, de bárhogy is, a végeredmény feltehetőleg ugyanez lett volna. Csupán azt gondolom, az ember nem így előz

- mondta az F1világ.hu-nak a monacói versenyző.

Mivel Leclerc megnyerte az időmérőt, gyakorlatilag két körön múlt a rajt-cél győzelme. A sikeres spielbergi hétvége ellenére meglehetősen szkeptikus a Ferrari esélyeit illetően.

Továbbra is arra számítok, hogy a Mercedes nagyon-nagyon erős lesz a következő néhány versenyen. Úgy tűnik, a Red Bull szintén nagyon jó csomaggal rendelkezik, főleg a versenyeken tudnak jól vigyázni a gumikra. Nekünk is sikerült előrelépéseket tennünk, főleg az időmérők tekintetében, de nem gondolom, hogy már a Mercedes szintjén vagyunk, de remélhetőleg sikerül egyre közelebb kerülnünk.

A Forma-1-es idény következő futama Nagy-Britanniában lesz július 14-én.

Kiemelt kép: Peter J Fox/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!