2019. október elsejétől érvényesíti díjszabályzatában az éjjeli repülési műveletek visszaszorítását célzó díjtételt a fővárosi repülőtér üzemeltetője - írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Hozzáteszik: Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére az elmúlt bő két évtized legjelentősebb jogszabályi beavatkozása is megtörtént az érintett lakóközösségek nyugalma érdekében.


A mától alkalmazott, zajszinten alapuló díjszabás nyomán a kevésbé korszerű, legzajosabb repülőgépek után

műveletenként 1000 eurót fizetnek a légitársaságok.

A díj mértéke a zajbizonyítványban rögzített kedvezőbb mutatók mentén fokozatosan csökken, a legcsendesebb járművek esetén a legmagasabb tétel tíz százalékáig. Az új díj a várakozások szerint arra készteti a légitársaságokat, hogy éjfél és öt óra között ne közlekedtessenek a főváros fölött elhaladó járatokat. A befolyó többletbevétel az újraindult ablakcsere-program folytatását segíti.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalmára 1997-ben megalkotott jogszabályok vonatkoznak, amelyeket a zajterhelést érintően az elmúlt közel negyedszázadban most módosítottak először. A korábbi előírások szerint zajcsökkentési indokkal csak legfeljebb öt csomó sebességű hátszélben volt indítható vagy érkeztethető repülőgép. Az új rendeleti szabály az éjfél és hajnali öt óra közötti, ún. mélyalvási időszakban ezt az értéket 10 csomóra módosította.

Csak 150 panasz érkezett a Budapest Airporthoz

A Budapestet elkerülő eljárásrend az előzetes számítások szerint az éves forgalom 90 százaléka esetében alkalmazható. Az intézkedéssel a repülőtértől északnyugatra fekvő sűrűn lakott területek szinte teljes egészében mentesülnek az éjszakai zajterhelés alól. A jogszabályi szintű változások augusztus elején hatályba léptek, a módosításokat a reptér üzemeltetője és a légiforgalmi irányító szeptember második felére átvezette belső szabályozásain. A szabályozási és díjpolitikai intézkedések eredményeként a jövőben csak rendkívüli esetekben fordulhatnak elő repülések Budapest felett a legérzékenyebb éjszakai időszakban. A HungaroControl légiforgalmi irányító adatai szerint, amióta az új hátszeles szabályozást alkalmazzák, még egyetlen gép sem szállt fel vagy le a főváros irányába, irányából a mélyalvási időszakban.

Az elmúlt hat hónapban összesen mintegy 150 panasz érkezett be a Budapest Airporthoz, ez a mennyiség nemzetközi összevetésben csekély mértékűnek számít. A legforgalmasabb nyári hónapokban, júliusban és augusztusban összesen 45 panaszt regisztrált a repülőtér üzemeltetője. Április óta egyetlen hónapban sem érte el a panaszok számának napi átlaga az egyet.

kiemelt kép: mti


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!