A Facebookon reagált Gyurcsány Ferenc partizános interjújára Márki-Zay Péter. Amint megírtuk, a Demokratikus Koalíció elnöke egyebek között arról beszélt a műsorban, nem érti, mire gondoltak a választók, amikor Márki-Zay Péter mellettek döntöttek az előválasztáson, és hangsúlyozta, hogy MZP - akit jelöltnek, kollégának, polgármesternek hívott, de egyszer sem nevezett a nevén - szenvedett vereséget április 3-án, nem a DK vagy Dobrev Klára.


A volt miniszterelnök egy apróságot elfelejt, hogy 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban is vereséget szenvedett az ellenzék. Tán arról is én tehetek? Itt lenne az ideje eltöprengenie azon is, hogy miért «gyurcsányoznak» össze mindenkit az ellenzéki oldalon, akit el akarnak hitelteleníteni. Miért is lett belőlem «mini-Feri» a CÖF plakátjain? Segítek a válaszban. Így lehetett gyűlöletet kelteni ellenem

- írta válaszul a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője.

Márki-Zay arra is kitért, hogy Dobrev Klára az ellenzéki előválasztást sem tudta megnyerni, "minden bizonnyal pont a férje személye miatt". "Akkor miből gondolja Gyurcsány Ferenc, hogy egy országgyűlési választás alkalmával sikeresek lehetnek?" - tette fel a kérdést a hódmezővásárhelyi polgármester, arra reflektálva, hogy a DK elnök szerint az árnyékkormányt alakító Dobrev lesz az ország következő miniszterelnöke.

Végül Márki-Zay arra is kitért, hogy korábban Gyurcsány Ferenc sem számoltatta el a korrupt politikusokat, sőt adott esetben törvényi erővel védte meg a másik oldal potentátjait. "Mennyire hihetünk például annak a Gyurcsány Ferencnek, aki 2005 novemberében külön törvény segítségével biztosította Polt Péter (legfőbb ügyész - a szerk.) és helyettese, Varga Zs. András hatalmának átmentését?"


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!