A lakásfelújítási programnak máris érződik a hatása a használt lakások piacán: főként a Budapesten és Pest megyén kívüli lakáspiacon lettek népszerűbbek a korszerűsítendő lakások, az idei első negyedévben az érdeklődések harmada érkezett ilyen ingatlanra, míg tavaly 28 százalékos volt az arányuk - közölte az ingatlan.com legfrissebb elemzésében az MTI-vel.

A felújítandó lakások mindenhol jóval olcsóbbak, mint az újszerűek az ingatlan.com adatai szerint. Az átlagos kínálati négyzetméterárakat tekintve ez azt jelenti, hogy a fővárosban a felújítandó lakásokat április elején 637 ezer forintért kínálták eladásra, míg az újszerűeket 20 százalékkal drágábban, 768 ezer forintért.

Tetemes a különbség a megyeszékhelyeken is: a korszerűsítendő lakóingatlanokat 320 ezer forintos átlagos négyzetméteráron hirdették a tulajdonosok, a felújítottakat pedig 417 ezer forintért, vagyis utóbbiak 30 százalékkal voltak drágábbak.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közleményben kifejtette: érthető a kereslet élénkülése, hiszen a felújítandó lakóingatlanok olcsóbbak, gyermekes háztartások által igénybe vehető maximum 3 millió forintos állami támogatás miatt pedig a lakásvásárláshoz és a felújításhoz köthető összes költség alacsonyabb lehet, mint egy felújított lakás megvétele esetén.

A felújított ingaltanok ára ugyanis jelentősen emelkedett az elmúlt 5-6 évben - tette hozzá. Ráadásul egy költözés után sok esetben amúgy is kisebb-nagyobb korszerűsítéssel, sokszor minimum egy festéssel kezdenek az új lakók. Ezekre a munkálatokra viszont most állami támogatást is igényelhetnek

- mutat rá a szakember.

Az elemzés szerint országos viszonylatban ugyanakkor jelentős különbséget mutat az érdeklődések eloszlása. A növekedés elsősorban a Budapesten és Pest megyén kívüli használt ingatlanok piacán érezhető, mert a fővárosban és annak agglomerációjában továbbra is a potenciális vásárlók egynegyede érdeklődött felújítandó ingatlanok iránt.

Idén a legnagyobb arányban Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Tolna és Nógrád megyékben érdeklődtek felújítandó ingatlanok iránt, mivel az érdeklődések 38-43 százaléka érkezett korszerűsítendő lakásokra és házakra. A tavalyi első negyedévhez képest ez átlagosan 5 százalékpontnyi növekedés a felsorolt megyékben - közölték.

Kapcsolódó

A fiatalok zöme hitelből veszi az első lakását

A fiatalok elvárásai már a pandémia okozta leállás előtt is különböztek az idősebb generáció igényeitől.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!