Hétévnyi nyomozás után három gyanúsított van az Öveges-program ügyében - írja Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Facebook-oldalán.


Akár örülhetnénk is, de valójában ez egy rossz vicc, hiszen az egyik legjobban dokumentált, felülről szervezett, bűnszövetségben elkövetett, a társadalomra különösen veszélyes, EU-s pénzt érintő csalás sorozatról

- jegyezte meg a politikus, majd hozzátette, hogy ezt nem csak ő mondja, "hanem a Nemzeti Nyomozó Iroda, majd a NAV Közép-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága, amely emiatt tette át az ügyet a NAV Központi Nyomozó Főosztályához, amely aztán továbbtolta az aktát a NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságához. Sőt, a Miniszterelnökség Ellenőrzési Főosztálya már néhány héttel a bejelentés után egészen durva dolgokat állapított meg."

A 2014 óta folyó ügy részletei:

  • visszaélésszerű túlárazások (minden városban 20-20 millió forintot fizettek fizika-kémia kísérleteket tartalmazó munkafüzet szövegszerkesztésért),
  • szükségtelen beszerzések (43-szor vettek elvileg tanteremfoglaltság szoftvert 20-20 millióért),
  • a piaci ár többszörösébe került beszerzések,
  • részben vagy egészben már meglevő tartalom újbóli kifizetése (többször előfordult, hogy ugyanazt a munkafüzetet adták el úgy, hogy elvileg másik cég írta),
  • összeférhetetlenségi szabályok megsértése (jól láthatóan egymástól nem független cégeket hívtak meg ajánlattételre).

Hadházy keddi bejegyzésében hozzáteszi, hogy a meghívások mintázata alapján állíthatta a Közép-Dunántúli NAV, hogy ezt csak központilag szervezhették. Ehhez képest szerinte a három gyanúsított

természetesen egy vicc, hiszen csak a 43 résztvevő polgármesternek tudnia kellett a manipulációkról. Az ügyben amúgy az OLAF már régen lezárta a vizsgálatot, de a magyar kormány semmilyen információt nem ad arról, hogy mennyi pénzt kell visszafizetni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!