A sebesültek száma is kétezer fölött van, több százan súlyos, életveszélyes állapotban vannak.


Már több mint hatszázan haltak meg Izraelben, miután a Gázai övezetből rakétákkal támadták meg az ország déli és középső területét és fegyveresek hatoltak be a településekre - írja az Index.

A helyi hírforrások szerint még most is folynak tűzharcok és újabb rakéták is becsapódtak. A hatóságok ezért a Gázai övezet melletti huszonöt település lakóit felszólították arra, hogy ideiglenesen, biztonsági okból hagyják el otthonukat.

A televízió a hivatalos közlések alapján azt mondta, hogy

Közülük 350-en súlyos, életveszélyes állapotban vannak.

Az izraeli miniszterelnök szombaton este bejelentette, hogy hadiállapotot vezettek be.

Több külföldi állampoplgár is van az áldozatok között. Többek között két thaiföldi és egy kambodzsai állampolgár, valamint két ukrán állampolgár is életét vesztette.

Szijjártó Péter videós beszámolójában azt mondta, hogy magyar sérültekről és áldozatokról nincs tudomásuk.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!