Spanyolország tíz különböző tartományában elkövetett, rejtélyes tűszúrásos támadásokat vizsgálnak a hatóságok, mondta Fernando Grande-Marlaska belügyminiszter pénteken Madridban.

A tárcavezető tájékoztatása szerint eddig több mint hatvan áldozat tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, írja az MTI.

A hatóságok feltételezése szerint az esetek hátterében állhat például, hogy valamilyen kémiai anyagot fecskendeznek az áldozatokba bűncselekmény elkövetése, például nemi erőszak szándékával, de az is lehetséges, hogy "bizonytalanság érzésének keltése", vagy a nők megfélemlítése a cél.

A legtöbb esetet Katalóniából és Baszkföldről jelentették, az áldozatok között van külföldi turista is.

A július eleje óta ismétlődő támadások leírása szinte minden esetben megegyezik: esti szórakozás közben, a tömegben érzékelt szúrás, aztán rosszullét, szédülés, időnként ájulás.

Az áldozatok közül többen a támadás után azonnal rendőrséghez fordultak, de az orvosi vizsgálatok eddig egy alkalommal, egy fiatalkorú lánynál mutatták ki drog, MDMA (metiléndioxi-metamfetamin) jelenlétét a szervezetben.

A Spanyolországban most felbukkant jelenség miatt már Európa több országában is nyomoznak a hatóságok. Az El Espanol című spanyol lap szerint Nagy-Britanniában több mint 1300, Franciaországban 800 feljelentés érkezett tűszúrásos támadás miatt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!