Csak a két legerősebb hétfői rengéssel mintegy 500 atombombának megfelelő energia szabadult fel.


A hétfői dél- és délkelet-törökországi földrengések halálos áldozatainak a száma Törökországban és Szíriában együttesen átlépte a 30 ezret.

Az AFAD arról is beszámolt, hogy eddig 148 ezer embert szállítottak át az érintett török tartományokból más tartományokba.

A katasztrófavédelem szerint

A földrengések nem csak a városokban, de a falvakban is nagy pusztítást okoztak. Az NTV török hírtelevízió vasárnapi azt jelentette, hogy Malatya tartományban Ören falvának mintegy ezer házából szinte az összes rombadőlt.

Mindeközben Hatay tartomány Defne körzetében egy 34 éves férfit a mentési munkálatok 155. órájában mentettek ki a romok alól.

A török hatóságok emellett helyreállították a hatayi repülőtér sérült kifutópályáját, így a légikikötő újból használhatóvá vált.

Bekir Bozdag török egészségügyi miniszter vasárnap arról számolt be, hogy eddig 57 embert tartóztattak le a térségben zajló fosztogatásokkal kapcsolatban. Az összeomlott épületekhez köthető felelősségük miatt hét embert őrizetbe vettek, hármat le is tartóztattak, további hét esetében pedig megtiltották, hogy elhagyják az országot.

Az Anadolu török állami hírügynökség adatai alapján a szerencsétlenséget megelőzően 13,5 millióan éltek a katasztrófa sújtotta dél- és délkelet-törökországi térségben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!