Már nyáron elindulhat a NASA Artemis-1 küldetése a Holdra - írja az MTI. Az amerikai űrhivatal szerdai bejelentése alapján az űreszközt augusztus 29-én felbocsáthatják.

A NASA az Apollo-11 1969. július 20-i Holdra szállásának évfordulójára időzítette a bejelentést. Az űrhivatal az Artemis-1 misszió indulásának két alternatív időpontját is megadta: szeptember 2. vagy szeptember 5.

Legutóbb 1972-ben, az Apolló-17 keretében jártak emberek a Holdon.

Az Artemis-program célja, hogy az amerikai űrhajósok több mint öt évtized után ismét visszatérjenek az égitestre.

Az Artemis-1 fedélzetén azonban még nem lesznek asztronauták, ezzel a küldetéssel a NASA új SLS rakétarendszerét teszteli majd, ez lesz az eszköz első repülése.

Sanja Baljkas / Getty Images

A későbbi missziókon, így az Artemis-2 során a legénységet az Orion fogja szállítani, ez a kapszula az SLS csúcsára kapcsolódik. Az Oriont az Artemis-1-ben a rakétarendszer eljuttatja a Holdhoz, ahol pályára áll, majd visszatér a Földre. A küldetés a NASA tájékoztatása szerint az indulás időpontjától függően 39-42 napig tarthat.

A kapszulát 2014-ben egy Delta IV rakétával már tesztelték, akkor két alkalommal kerülte meg a Földet. A kísérletben az Orion hőpajzsát vizsgálták, az Artemis-1 küldetésről visszaérkező kapszula azonban a Föld légkörébe lépve sokkal nagyobb megpróbáltatásnak lesz kitéve. Mike Sarafin, a NASA küldetésért felelős vezetője szerint az eszköz csaknem 40 ezer kilométer per órás sebességgel fog érkezni, és a Nap hőmérsékletének felét kell majd elviselnie.

Az Artemis-1 indulását eredetileg év az elejére tervezték, de végül elhalasztották, hogy júniusban befejezhessék az űrhajó tesztelését. Az Artemis-2 küldetését jelen állás szerint 2024-ben kezdenék meg. Az űrhajósokkal a fedélzetén az űrhajó meg fogja kerülni a Holdat, de nem száll le, a landolás feladatát az Artemis-3 legénysége kapja, amely legkorábban 2025-ben indulhat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!