Azonban továbbra is ő a tankerület szakmai vezetője. Tanúként akarták meghallgatni a kirúgott tanárok perében, de megint nem jelent meg a bíróságon.


A Telex keddi bírósági tudósításából derült ki, hogy a Belső-pesti Tankerületi Központ vezetőjét április 22-én leváltották tisztségéből. A portál arról tudósított, hogy ma sem született ítélet a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiumán a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium öt kirúgott tanárának ügyében.

2022. októberben a Kölcsey Gimnázium tanárai pertársaságot alapítottak és munkaügyi pert indítottak a tankerület ellen. Akkori, szintén a Telexnek küldött válaszában a tankerületi vezető szerint a tanárok felmentése indokolt volt, mert írásbeli figyelmeztetés után is, többször megismételték „jogszerűtlen cselekedetüket”. Szerinte a tanulók tanuláshoz való joga sérült a polgári engedetlenség által.

A per tavaly áprilisban kezdődött. Az előző tárgyalásra beidézték az iskola igazgatóját és igazgatóhelyettesét, Fazekas Csabát. Az igazgató szerint amikor a tankerület-vezető átadta a figyelmeztető leveleket, azt mondta:

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!