Szerda reggel a Kormányzati Tájékoztatási Központ tudatta, hogy tíznapos oltási kampányt indít a kormány, aminek keretén belül a vakcinálás felgyorsítása érdekében az egyetemi oltópontokon a kormány kísérleti jelleggel kipróbál egy internetes foglalási rendszert. 70 ezer már oltásra regisztrált ember kap SMS-ben értesítést, hogy az abban szereplő kód alapján időpontot foglaljon magának jövő hét hétfő, kedd vagy szerdára.

Az SMS-esek már ma érkeznek, egyik olvasónk nem sokkal dél előtt kapott üzenetet arról, hogy pontosan mit kell tennie azért, hogy megkapja a kínai vakcinát.

Aki megkapja az SMS-t, annak az a feladata, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási térben a tajszámával (tehát nem a tájékoztatási központ által említett kóddal) egy megadott felületen foglaljon időpontot. Erre csütörtök délután négy óráig van lehetősége, az időpontot pedig nem lehet utólag módosítani. (A foglaláshoz nincs szükség ügyfélkapus regisztrációra.)

Az üzenetből kiderül az is, hogy ha valaki már megkapta az oltást, vagy ha az elmúlt 3 hónapban koronavírusos volt, akkor nincs teendője.

Müller Cecília az operatív törzs szerdai tájékoztatóján elmondta, az oltásokat Pécsett, Debrecenben, Szegeden és Budapesten az egyetemi kórházak oltópontján lehet felvenni. Ha sikeres lesz az oltási kísérlet, széles körben kiterjesztik majd az időpontfoglalási rendszert.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!