Ha például egy magánszemély úgy adományoz, hogy nem mondja meg, pontosan mire adja a pénzt, akkor ennek már az elfogadásáról sem dönthet az iskola vezetése.


Az idei tanévtől már nem az oktatási intézmények vezetői, hanem elsősorban az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központ dönt a tankerületi fenntartású iskoláknak szánt magánadományok elfogadásáról, egyes esetekben pedig azok felhasználásáról is - írja a Népszava. Az erről szóló belügyminisztériumi utasítást még nyáron hirdették ki a Hivatalos Értesítőben és június 25-én lépett hatályba.

Ennek értelmében

kivéve, ha az adományozó természetes személy, civil szervezet, illetve nem belföldi önkormányzati vagy állami többségi tulajdonban lévő gazdasági társaság. Ha az adomány értéke meghaladja a bruttó kétmillió forintot, továbbá ha az adományozó például természetes személy vagy civil szervezet, az adomány elfogadásáról a Klebelsberg Központ elnöke dönt.

A Népszava a központ válaszai alapján azt írja:

A cikkben emlékeztetnek, hogy nyáron két budapesti iskolában a szülők pénzadományokat fizettek be az iskolai alapítványoknak, hogy anyagi támogatást adjanak a pedagógusoknak, tavaly novemberben pedig Babóton kazán- és tűzifa adományokkal biztosították a szülők és az önkormányzat, hogy legyen fűtés a tornateremben. Az is gyakori, hogy a szülők festik a tantermeket, kerítést, illetve hogy bútorokat, eszközöket is adományoznak.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a lapnak azt mondta:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!