Bár a Magyar Orvosi Kamara már szeptember elején elhatárolódott dr. Gődény Györgytől, a hatóságok feljelentés híján csak most kezdtek el érdemben is foglalkozni a gyógyszerész vírustagadó kijelentéseivel.

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője fordult írásbeli kérdéssel Polt Péterhez azt firtatva, hogy: "Hol marad a fellépés a vírustagadókkal, és járvány elleni védekezés ellen kampányolókkal szemben?"

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy az egyik leghírhedtebb vírustagadó propagandista az a Gődény, aki egyébként a 2018-as országgyűlési választások előtt 150 millió forint állami támogatást vett fel pártja finanszírozása céljából, és ezt az összeget azóta sem fizette vissza az államnak, holott a küszöbértéket el nem ért szavazatszámuk miatt kötelessége lett volna.

Kapcsolódó

A Magyar Orvosi Kamara elhatárolódik Doktor Gődénytől

Továbbá Pócs Alfrédtól és Tamasi Józseftől is.

A politikus szerint alaposan felvetik a rémhírterjesztés gyanúját Gődény vírustagadó kijelentései, és sajnálatát fejezte ki azért is, hogy a kamupárt általi költségvetés megkárosításáért, és a járvány elleni védekezés akadályozásáért sem szankcionálták még a gyógyszerészt. A Párbeszéd politikusa az alábbi kérdéseket intézte Polthoz:

  • Vizsgálták-e a dr. Gődény Györgyhöz köthető online platformokat és tartalmaikat?
  • Jelezték-e a vélhető törvénysértést az Ügyészségnek, Nemzeti Nyomozó Irodának, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központnak és a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központnak?
  • Jelezték-e a Facebook-nak, a YouTube-nak, a Cloudflare-nek és a GiGaNet Internet Szolgáltató Kft-nek, mint szolgáltatóknak, hogy a felületükön megjelenített tartalmak vélelmezhetően folyamatosan és súlyosan megsértik a magyarországi és a nemzetközi jogszabályokat, illetve a saját maguk által megalkotott felhasználási feltételeiket is?
  • Tesznek-e lépéseket annak érdekében, hogy ezen felületek ne legyenek elérhetőek a magyar állampolgároknak, amennyiben a jogsértések bizonyítást nyernek?
  • Fordultak-e a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz a vélhetően törvénysértő és adatvédelmileg is aggályos oltásellenes aláírásgyűjtés miatt?
  • Fordultak-e a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz a vélelmezhető jogszabálysértések miatt?

Polt Péter a politikusnak küldött válaszában azt írta, hogy feljelentésként értékelte a képviselő kérdéseit, és azt továbbította a BRFK-nak.

Hozzátette, a nyomozó hatóság feladata annak megítélése, hogy a feljelentés gyanúját keltő cselekmény felveti-e a bűncselekmény gyanúját, és emiatt helye van-e a nyomozás elrendelésének.

Kapcsolódó

Majka: Nehogy már egy ilyen Gődény féle hülyékre hallgassunk az orvosok helyett

Tizenhetedik részhez ért a koronavírus-videósorozata.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!