Csütörtök reggelre a Facebook letiltotta a Doktor Gődény által alapított Normális élethez ragaszkodók nevű csoportot, valamint a Lenkei Gábor szcientológus orvos Facebook-oldalát is. A két vírusszkeptikus az utóbbi időben rendszeresen szerepelt a médiában, maszkellenes és vírus-megkérdőjelező nézeteiket hangoztatva. Gődény a helyzetet ahhoz hasonlítja posztjában, mint amikor "Hitler leszámolt a legfőbb kritikusaival a hosszú kések éjszakáján".

A tiltások mögött vélhetően az állhat, hogy a Facebook múlt héten új irányelveket jelentett be annak érdekében, hogy korlátozni tudja platformján az egészségügyi tanácsokat adó, valamint erőszakra buzdító szervezetek tevékenységét. A cég a jövőben nem tüntet fel a különféle ajánlásokban egészségügyi csoportokat és azok tartalmait, mivel fontosnak tartja, hogy a felhasználók hivatalos szervektől jussanak hozzá hivatalos információkhoz. Az intézkedéssel elsősorban az új koronavírussal és a vakcinával kapcsolatos dezinformáció terjedését próbálják meg lassítani. Ez együtt jár azzal is, hogy olyan vírusszkeptikus csoportokat is eltávolítanak a platformról, amelyek ezeket a tartalmakat terjesztik.

A Magyar Orvosi Kamara szeptember elején közölte, hogy elhatárolódik Doktor Gődénytől:

A Magyar Orvosi Kamara elhatárolódik Doktor Gődénytől

Továbbá Pócs Alfrédtól és Tamasi Józseftől is.

(Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!