Még múlt héten jelezte egy videóval a Netflix, hogy elkezdték forgatni a kultikus animésorozatnak, a Cowboy Bebopnak az élőszereplős verzióját, de máris leáll a produkció hosszabb időre.


A főszerepet játszó John Cho, akit a Kalandférgekből, a Star Trek-filmekből, vagy akár a Keresés című filmből is ismerhetünk, a sorozatban pedig Spike-ot alakítja, egy szerencsétlen baleset következtében olyan súlyosan megsérült, hogy műteni kell a térdét, számol be róla a Deadline. Egyelőre várják az orvosi szakvéleményt, annak fényében pedig megszületik majd a döntés, hogy mikor folytatódik a forgatás, de a rehabilitáció vélhetően minimum hét, maximum kilenc hónapot vesz majd igénybe, így majdnem egy évet biztosan tolódik a produkció. Mivel még nagyon korai fázisában vannak a forgatásnak, így akár le is cserélhették volna Chot, de a cég ragaszkodik hozzá és inkább megvárja a felépülését.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

"Water can flow or it can crash." - Bruce Lee Thanks for all the well wishes everyone. Gonna be back and flowing in no time!

John Cho (@johnthecho) által megosztott bejegyzés, Okt 18., 2019, időpont: 4:11 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Mike Pont/WireImage


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!